Aranyosi Jánosra emlékeztek

2019, december 9 - 10:46
Emléktáblát avattak a szívsebészeti aneszteziológia úttörőjének, Aranyosi Jánosnak tiszteletére a Debreceni Egyetem Szívsebészeti Klinikáján. A pénteki ünnepségen családtagok, egykori kollégák és tanítványok emlékeztek a 85 évvel ezelőtt született szakemberre.

A magyar altatóorvoslás meghatározó személyisége az egykori DOTE Tüdőgyógyászati és II. Sebészeti Klinikán, valamint a Kenézy Kórházban is maradandó szakmai és eszmei hagyatékot teremtett. Úttörő szerepe volt a korszerű aneszteziológia és intenzív terápia hazai meghonosításában, a szívsebészeti anesztézia fejlesztésében. Nevéhez fűződik az első pacemaker beültetése és az első nyitott szívműtét Debrecenben.

- Mindig hitt, remélt, örült és szeretett. Hitt a gyógyításban, abban, hogy a hagyományos hippokratészi értékek erősödni fognak. Szeretetet adott és kapott – fogalmazott köszöntőjében Páll Dénes, a DE Klinikai Központ konzervatív szakmákért felelős alelnöke a december 6-i emléktábla-avatón.

Szerafin Tamás, a Szívsebészeti Klinika igazgatója beszédében kiemelte: Aranyosi János szakmai sikerekben gazdag életpályája során az egyik legnagyobb érdem, hogy megteremtette Debrecenben a modern szívsebészeti anesztéziát.  Több mint 30 évet dolgozott a régi Auguszta falai között, ezért megtiszteltetés, hogy a domborműves emléktábla a régi épület falán kapott helyet.

Juha Richárd Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész alkotását Páll Dénes és Fülesdi Béla professzorok, Szerafin Tamás egyetemi docens, valamint Seres Judit, a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház ápolási igazgatója leplezte le.

- A szívsebészeti anesztézia művelőinek tevékenységét mind a mai napig áthatja az a szellemiség, amit Aranyosi tanár úr megteremtett és hátrahagyott – mondta Fülesdi Béla.
A DEKK Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika igazgatója felidézte, hogy Aranyos János 1987-től 1999-ben történt nyugdíjazásáig a Kenézy Kórház Intenzív és Anaeszteziológiai Osztályának osztályvezető főorvosaként dolgozott, ahol előremutató kezelési módszereket vezetett be. Irányításával egy európai szinten teljesítő multidiszciplináris intenzív osztály alakult ki.

Az emléktábla-avatón beszédet mondott Péterffy Árpád emeritus professzor, a Szívsebészeti Klinika egykori igazgatója is, aki személyes emlékeit idézte fel az ünneplő közönségnek.
Aranyosi János 85 éve született és idén van halálának 5. évfordulója.

Sajtóiroda-MM