Ha az előttünk élt generációk élethosszát visszaszámoljuk, rájövünk, hogy az az időszak, amelyben Kenézy professzor élt, nem is volt olyan régen, családiasan fogalmazva, akár a dédnagyapánk, vagy üknagyapánk is lehetett volna. Közelítsük meg ezt a közel 72 évet úgy, hogy idézzük meg a professzor úr tágabb és szűkebb környezetét, kortársait, a kor szellemét, vívmányait, hogy minél közelebb érezzük magunkhoz e nagyszerű személyiséget, akinek elhivatottsága ma is hatással van városunk életére.
Nehéz körülmények között élt Szoboszlón a Kenéz(y) házaspár és két gyermeke Gyula és Lujza. Kenézy Gyula 1860. január 4.-én született. Iskoláit Szoboszlón, Debrecenben és Késmárkon majd Pesten végezte.
A magyarság az osztrák elnyomás alatt próbálta megtalálni önmagát, köztük városunk polgárai is. Debrecen sajátos fizikai és szellemi elszigeteltségét nem befolyásolta idegen - olasz, osztrák - hatás, ellentétben a többi magyar várossal, így külső segítségre sem számíthatott. 1599-ben egy összeírás szerint a lakosság 1260 szín tiszta magyar porta volt, akik zárt közösségükben saját törvényeik szerint éltek. A reformáció meghonosodása 1536-ban még szigorúbb, még egyedibb életmóddá formálta, az ún. cívis mentalitást. A történelem folyamán a gyakori megpróbáltatásokat, sarcokat talán e nélkül az összetartó szemlélet nélkül megoldani sem lehetett volna. Nehezen engedtek maguk közé idegeneket, az évek folyamán, csak lassan nőtt a város lakosainak száma.
A nehéz körülmények ellenére a szabadságharc után lassan, de megindult a fejlődés országszerte. Az iparosodás eddig ismeretlen fejlődést hozott. Egymás után alakultak a gyárak, üzemek lehetőséget teremtve egy új élethez Debrecen városában is. Következmény volt az egészségügyi és szociális ellátás fejlesztése is.
Ilyen körülmények között került 1885-ben a frissen végzett orvos Kenézy Gyula Debrecenbe, magával hozva a pesti szülészeti és nőgyógyászati klinikán Kézmárszky Tivadar professzornál tanultakat, valamint a bábaképezde létrehozásának szükségességét, a nővéroktatás eszméjét is. Hamarosan kézzelfogható eredményei lettek elgondolásainak. 1896-ban átadták a Bábaképezdét a Péterfia u. 76 sz. alatt, melynek igazgató tanárává nevezték ki.
Közben dolgozott körzeti orvosként, feladatai között a szegények és cselédek, azok családjaik ingyenes ellátása és gyógykezelése, de a piac felügyelete is. A városi vezetőkkel együtt sokat tette, a járványok, ivóvíz, csatornázás problémájának felismerésével és megoldásával a város közegészségügyéért. 1893 májusában megkezdte működését a Városi Közkórház, melynek szülészeti-nőgyógyászati osztályán dolgozott Kenézy doktor is.
Szívügye volt a szegény és árva gyermekek egészségügyi ellátása, ügyeinek intézése. Mivel ezt az állam is fontosnak tartotta, 1903-ban megépül az Állami Gyermekmenhely élére három évre Kenézy doktort nevezték ki.
Szerteágazó munkája mellett gondolatai és tettei a városban létesítendő egyetem körül jártak. Kitartóan ostromolta a kormányt a városban építendő egyetem létesítésének fontosságáról, ami végül mégis meghallgatásra és elfogadásra talált. 1906-tól kinevezett udvari tanácsosként képviselte az egyetem építésének ügyét. A leendő egyetemen az orvosi fakultás létrehozását azonban a nagy költségek miatt az állam előbb nem támogatta. Határozott és erős kiállásával, a református egyház, valamint a város vezetésének támogatásával oda hatottak, hogy az orvosi kar felállatásra is lehetőség nyílt. 1912-ben az országgyűlés törvénybe iktatta az egyetem építését Debrecenben és Pozsonyban. Azon év júniusában elkezdődtek az előkészítői, tervezői munkálatok, melynek - ma úgy mondanánk -menedzseri feladatait Kenézy Gyula látta el, így teendőit mérsékelnie kellet. A Város c. lap e-képpen számol be polgármesteri jelentésében az 1913. évről: „… Kenézy Gyula dr. igazgatói tisztétől megvált sokoldalú elfoglaltsága miatt… két éven át vezette nagy tudásával, lankadatlan szorgalmával a Városi Kórházat minden fizetés nélkül …”
Bár az első világháború beleszólt az épülő egyetem munkálataiba, a nehézségek ellenére folyt az építkezés, előbb a teológia, jogi- és bölcsészettudományi kar nyílt meg. Közben 1915-ben Kenézyt kinevezték a az építkezés miniszteri biztosává, majd a Debreceni Egyetem első egyetemi nyilvános rendes tanárává. 1918-ban megalakult az orvosi kar, de az első tanévet 1921-ben tudták elkezdeni. Közben a klinikai egységek a DEMKE épületében ill. a város különböző területein lévő épületekben működtek, majd 1923-27 között fokozatosan kerültek átadásra. Közöttük a szülészet és nőgyógyászat is, mellyel szemben megépült a professzori villa.
Tovább nőtt az eddig is iskolavárosként emlegetett Debrecen hírneve. Kenézy professzor nemcsak a jelennek, inkább a jövőnek szánta ezt a hatalmas komplexumot. Ha ő nem szorgalmazza, vajon ma egyetem város lenne Debrecen? El kell ismernünk Kenézy professzor nagyságát a városunk életében. Mind tárgyi, mind írásos bizonyítékok alapján fedezhetjük fel sokoldalúságát, minden probléma és minden rászoruló iránti érzékeny érdeklődését és önzetlen segítségét. Nagyszabású tervei és azok megvalósítása mellett a közösségnek, a városnak élt. Törekvéseihez lehetőséget kínáltak az akkor éppen kibontakozóban lévő egyesületek, egyletek, ahol csak lehetett, részt vett a közösség nevelésében, ismeretterjesztő előadásokkal, felolvasásokkal, tanfolyamokkal az egészségügyről, a gyermeknevelésről, a környezetről, a kertészkedésről stb. Sőt mulatságok szervezését is szorgalmazta nemcsak a város hanem a környék lakosainak is. Még arra is gondolt, hogy „az idegenből hozzánk szakadt hallgató is érezze a családi tűzhely melegét”. De a szellemi nevelése mellett a testi nevelést is szorgalmazta. Tagja, majd elnöke volt Tornaegyletnek. Környezetében, a városban sorra alakultak a sportolási lehetőségek. Érdekességként megemlítjük, hogy az első akadémiai labdarúgó csapatnak tagja volt Ady Endre is.
Az ipari munkások számára alakított Közhasznú Munkáskertek Egyesület elnöke volt. Az egyesület nemcsak előadásokkal, hanem kertek alacsony összegért történő bérbeadásával, körbekerítésével, kút ásásával, majd piaci lehetőségek teremtésével stb. segítette a kis kerti művelés elterjesztését. Nehezen fogadta a város lakossága ezt a kezdeményezést, de az ötlet 1910-ben egy Brüsszelben tartott konferencián nagy sikert aratott. Hazajőve beszámoltak a sikerről így a cívis városban ez az újdonság is elfogadásra talált.
Debrecen malomipara igen fejlett volt. A város kivitelének jelentős részét a liszt és szemes gabona adta. Kenézy Gyula tiszteletbeli elnöke volt az 1747-ben alapított István gőzmalom társaságnak és az Erzsébet malom Rt.-nek.
Kenézy Gyula az egyetemi tanácsban javasolta a beteg egyetemisták ingyenes gyógykezelését, ápolását és kedvezményes gyógyszer ellátását. Igyekezete, ha nehezen is, de eredménnyel járt.
A Patronázs egyesület országos szervezetének helyi elnökeként, a fiatalkori bűnözés megelőzését volt hivatott végezni.
Nemcsak a Vöröskereszt munkálataiban vett részt, de az orvos-gyógyszerész egylet örökös tagjaként is munkálkodott. Akkoriban a városban 19 gyógyszertár működött.
A művelődés, mondhatni minden területe nagyon közel állt Kenézy professzorhoz. Bár köztudott, hogy a város irodalmi, zenei, színházi élete a reformáció szigora miatt nehezen indult a városban. Korábban tanácsi rendelkezések egész sora tiltotta a zenélést, verselést, színjátszást, sőt a pipázást. Sokáig csak Tinódi Lantos Sebestyén (1538) volt az egyetlen, majd legközelebb az 1790-es évektől Csokonai és Fazekes Mihály alkotó tevékenysége adott lendületet az irodalom terjedésének. Ennek eredményességét a kollégium által nevelt híressé vált diákok sokaságával bizonyíthatjuk. Ebből az időszakból a neves irodalmárokat fel sem győzzük sorolni Ady, Móricz, Oláh Gábor, Babits, Tóth Árpád, Gulyás Pál, (Gáborjáni) Szabó Lőrinc stb. Az irodalmi életben a konzervatív és haladó törekvések keveredtek. A konzervatív vonalat a Csokonai kör képviselte a literátusok társasága, melynek Kenézy professzor haláláig tagja volt. A haladó irányzatot az 1920-ban alakult Ady társaság a literátorok jelentették.
Városunk nagyra becsült írónője, Szabó Magda személyes élményét osztja meg velünk és őrzi meg emlékét a Régimódi történet című könyvében: Szabó Elek és Jabloncay Lenke leányát segítette a világra Kenézy doktor 1917-ben.
Szerette és ő maga is művelte a zenét. Több hangszeren játszott, sőt saját maga készített hegedűt vagy zongorát is felújított. Pártoló tagja volt a Zenedének és MÁV Filharmonikusok zenekarának. Érdekes volt ez azért is, mert csupán az egyházi zene oktatása és éneklése volt szabad nem is sok évvel azelőttig. Maróti György kollégiumi tanár - nagy ellenállásokba ütköző újítása - a több szólamú kórus és általa létrehozott kántus indította el a zenei életet a cívis városban.
Kenézy Gyula a város közgyűlésében többek között a színházi ügyeket is képviselte. 1885-ben épült a - vidéki színházak közül a legnagyobb – a debreceni Városi Színház, 1915-ben vette fel Csokonai Színház nevet. Kamara színháza, az akkori Aranybika udvarán 1917-ben épült Víg, kamara színház. Elsöprő siker volt az 1800-as évek végén elterjedő operett és Strauss zene a színház repertoárján is. 1910-ben a városunkba is ellátogatott Lehár Ferenc, aki a tiszteletére adott estélyen a Luxemburg grófját vezényelte. A pezsgő színházi életbe vissza-vissza tért a debreceni deszkákon felnőtt Kölesy ill. Blaha Lujza (született: Reindl Ludovika), de játszott itt Latabár Kálmán, Honti Hanna, Csortos Gyula és még sok általunk is ismert híres színész.
A szobrászat és a festészet is ebben az időben kezdett kibontakozni. A Műpártoló egyesület egyengette útját a helyi képzőművészeknek. Kenézy professzor nevét is megtaláljuk az egyesület pártoló tagjai között, de a Kossuth szobor bizottságban is benne volt, akiknek munkája nyomán 1913 óta áll a helyén a 7 m. magas, több alakos szoborcsoport.
A debreceni Haladás szabadkőműves páholy főmestereként is működött, s emiatt „radikális” gondolkodásúnak tartották. Az 1910-ben elhangzott előadásának írott anyagában azonban ezeket olvashatjuk nézeteiről: Minden embernek egyenlő jogai vannak az élethez, a boldogsághoz, a munkához. Olyan társadalomra vágyott, amelyből mindenki tehetsége szerint veszi ki részét.
Erre az időszakra esnek még olyan érdekes események a városunkban, mint: 1905-ben az első virágkarnevál. 23 kocsi vonult a fásított Piacz utcán.
1910-ben láttak először embert a levegőben, az első repülőnapon.
1912-ben indult a „villanyszinház”, a mozi, az Apolló, Meteor és a mai nagyerdei csónakázó tó helyén is.
Az első autó is ekkor került a városba, egy négy hengeres láncos Lorrain-Dietrich. Ferenc József küldte keresztfiának az itt élő tiszthelyettes Don Miguelnek. A szép és drága kocsit egy néger sofőr hozta Párizsból, aki aztán a Nagytemplom előtt okozta az első balesetet is. 25 km. sebességgel haladva nekiütközött a főutcán haladó gőzmozdonynak.
A fejlődés vitathatatlan volt, az iparosodás eredményei a gyárak, üzemek, malmok, dohánybeváltó, textil üzemek, téglavető, kefegyár, likőrgyár, ecetgyár, sörgyár, bőrgyár, vas és gépipar, szélmalmok, nyomdászat stb. Ezek aztán szép lassan kiszorították az ősi mesterségeket.
Debrecen város képe Kenézy élete folyamán meglehetősen nagy változásokon ment keresztül.
1860-ban a város még a Bem térig terjedt, városfallal körülvett, zsindelytetős, alacsony kis kertes házakkal.
Már akkor is állt a szép régi Kollégium, Nagytemplom, Kis- ill. Csonkatemplom, a Városháza.
Majd a századfordulóra alaposan megváltozott a város képe. Akkor épültek olyan épületek, melyeket azóta is minden nap láthatunk, bár nem eredeti formájában, de átalakítva, felújítva jellegzetes debreceni képet mutatva. Ilynek a Megyeháza (1912), Zenede (1894), és a sok jelentős középület mellett számtalan szép polgári lakás a Piacz utcán, a Német (Széchényi) utcán, a Kádas (Arany János), a Czegléd (Kossuth) utcán stb.
Ebben a városban, ebben a környezetben élte élete nagy részét az orvos, tudós, szervező, széles látókörű, sokoldalú, segítőkész, minden és mindenki iránt érdeklődő nem mindennapi egyéniség. Ott volt mindenütt ahol segíteni, gyógyítani, beteget ellátni kellet, legyen az születés, gyermekkor, felnőttkor vagy időskor. Kitartása és szívóssága az általa képviselt ügyben nem ismert határokat.
Utolsó éveiben a Professzor gégerákkal bajlódott. Egyik műtétje alkalmával feleségét arról tájékoztatták, hogy férje meghalt. A hír hallatán felesége mérget vett be és az orvosok nagy erőfeszítése ellenére meghalt. A Professzor felépült, de betegsége miatt nem sokáig tudta élvezni hatalmas munkája gyümölcsét. 1930-ban nyugalomba vonult, magányosan töltve napjait, 1931. november 26.-án távozott el.
A Szent Anna utcai temetőkápolnában helyezték el, majd 1962-ben került a Köztemető jelenlegi sírboltjába.
Emlékét megőrizzük