Rurik Imre professzor Úr 1979-ben fejezte be orvosi tanulmányait a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, Budapesten. A diploma átvétele után urológusként dolgozott, majd 1989-től körzeti orvosi állást vállalt, 1992-től háziorvosként tevékenykedett.
A Pécsi Tudományegyetemen 2002-ben egészségügyi mediátori, míg a Semmelweis Egyetemen okleveles egészségügyi szakmenedzseri képesítést szerzett.
2004 óta volt a Szakmai Kollégium háziorvosi tagozatának, illetve jogelődjeinek oszlopos tagja. Családorvosi munkája mellett végzett kutatásainak fő iránya az idősödés, az elhízás, a metabolikus betegségek és a táplálkozás összefüggései. Ebben a témakörben a háziorvosok közül elsőként kapott PhD fokozatot a Semmelweis Egyetemen 2003-ban. 2010-ben habilitált a Debreceni Egyetemen, 2013-ban professzori címet kapott, 2015-ben megszerezte az MTA doktora tudományos címet.
2008-2018 között a Debreceni Egyetem Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszékének vezetője volt. Kiemelten fontos feladatként kezelte a háziorvosi szakképzést és a kollégák szakmai továbbképzését. Kialakította a foglalkozás-orvostan szakképzés feltételeit, amelyek addig hiányoztak a keleti országrészben és nagy igény mutatkozott rájuk. 2021-ig a háziorvostan és foglalkozás-orvostan szakképzési grémiumának tagja és vezetője volt. Debreceni munkacsoportjával több nemzetközi projektben (APRES, QUALICOPC, Feel4Diabetes) vett részt.
Rendszeres bírálója volt az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok és a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság pályázatainak. Egyetemi oktatói munkája, háziorvosi praxisa mellett, foglalkozás-egészségügyi és andrológiai rendelést is vezetett. A Családorvos Kutatók Országos Szervezetének alapító tagja volt, 2014-2020 között az elnöki tisztséget is betöltötte. 2012-től a Magyar Elhízástudományi Társaság alelnöke, 2015-től a Magyar Táplálkozástudományi Társaság elnöke. Több hazai és külföldi szakmai elismerés, kitüntetés mellett 2021-ben a Közép-Kelet-Európában elsőként kapta meg a Háziorvosi Világszervezet (WONCA) Életműdíját. 2021 decemberétől a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének vendégprofesszora volt.
2023-ban a Családorvos Kutatók Országos Szervezete CSAKOSZ Életműdíjjal ismerte el a családorvoslás tudományos fejlődéséért és a szervezetért végzett kiemelkedő munkáját. 2025-ben Richter Érdemrend Díjjal ismerték el több évtizedes tudományos és szakmai tevékenységét.
Szakmai tudása, elhivatottsága, embersége és a közösségért végzett munkája sokak számára jelentett példát és inspirációt. Hálával gondolunk mindarra, amit tőle tanulhattunk, és arra is, hogy együtt dolgozhattunk vele.
Dr. Rurik Imre Professzor Úr halálával pótolhatatlan űrt hagyott maga után. Emlékét és szellemi örökségét az intézmény nagy tisztelettel és odaadással őrzi meg és adja tovább a jövő generációinak.