
Életének 71. évében, 2025. január 18-án elhunyt Sziklai István egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika egykori igazgatója, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Tanszék egykori vezetője. Halálával a hazai és nemzetközi fül-orr-gégészet meghatározó alakja távozott.
Életútja Kalocsán, 1954-ben kezdődött. Általános orvosi diplomáját 1978-ban, a Szegedi Orvostudományi Egyetemen szerezte meg. 1984-ben fül-orr-gégegyógyászatból, 1998-ban pedig audiológiából tett sikeres szakvizsgát. A betegellátó tevékenység mellett a tudományos kutató munkára is kiemelt hangsúlyt fektetett. „A nagyothallás percepciós összetevőjének kialakulása és kezelése otosclerosisban” című kandidátusi disszertációját 1986-ban védte meg. Akadémiai doktori értekezésének címe „A külső szőrsejtek motoros károsodása miatt kialakuló percepciós nagyothallások patomechanizmusa”. A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen 1996-ban habilitált, 1998-től pedig egyetemi tanárként adta át tudását a jövő nemzedékeinek.
Gyógyító tevékenységét – a Szegedi Orvostudományi Egyetem Biokémiai Intézetében töltött három éves időszak után – 1981-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetem Fül-Orr-Gége Klinikáján kezdte meg, ahol egészen 1986-ig dolgozott. Ezt követően, 1997-ig a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika munkatársaként látta el feladatait.
1997-ben felkérték a Debreceni Orvostudományi Egyetem Fül-Orr-Gégeklinika vezetésére; az igazgatói pozíciót 2012-ig töltötte be. A Klinika neve 1999-ben változott Fül- Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinikára, kifejezve azt, hogy az onkológiai fej- nyaksebészet a Klinika egyik meghatározó feladatává vált. Ennek megfelelően a területi ellátási kötelezettségből adódó klasszikus fül-orr-gégészeti beavatkozások mellett a garat- és gégerák sebészet, valamint a szövethiány pótlások váltak a Klinika egyik fő profiljává.
Sziklai professzor gyógyító és kutató munkáját egyaránt fáradhatatlan lelkesedéssel végezte. 1999 és 2007 között a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Diákköri Tanácsának elnöki, 2000 és 2004 között pedig a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar általános dékánhelyettesi feladatait is ellátta.
Szakmai ismertségét és elismertségét mi sem példázza jobban, minthogy számos hazai és nemzetközi tudományos testület tagja, vezetője volt. Ezek közül kiemelendő a Magyar Fül-Orr-Gégeorvosok Egyesülete, melynek elnöki feladatait két ciklusban (2004-2006 és 2009-2010) is ellátta. A Collegium Otolaryngologicum Amicitiae Sacrum nemzetközi tudományos társaság elnöke volt 2009 és 2010 között, valamint a Confederation of European Otorhinolaryngology and Head and Neck Surgery főtitkári feladatait is ellátta 2011 és 2017 között. Az European Academy of Otology Neurotology kelet-európai reginonális titkári feladataira 2011 és 2017 között kapott megbízást. Mindemellett az Európai Szakképzési Harmonizációs Bizottság magyar delegátusa volt a 2004 és 2018 közötti időszakban.
Sziklai professzor a szakmai utánpótlás biztosítására is kiemelt figyelmet fordított. Ennek megfelelően a Debreceni Egyetem doktori iskoláiban témavezetőként 11 kolléga doktori fokozatszerzését támogatta témavezetőként. A „Fül-Orr-Gégegyógyászat” szakfolyóirat főszerkesztői pozícióját 2011 és 2017 között töltötte be. Mindemellett tagja volt számos nemzetközi szaklap szerkesztőbizottságúnak is, melyek közül – a teljesség igénye nélkül – kiemelendő az Otology Neurotology (Amerikai Egyesült Államok) és az Acta Otolaryngologica (Svédország). Tudományos érdeklődésének eredményét több mint 200 publikáció őrzi.
Kimagasló, lelkiismeretes és áldozatkész egyetemi és klinikai szerepvállalásával jelentős mértékben hozzájárult az intézmény fül-orr-gégészeti és fej-nyaksebészti ellátásának töretlen és lendületes fejlődéséhez. Hivatását magas színvonalon művelte, példaként szolgálva a jelen és a jövő generációi számára.
Halálával pótolhatatlan űr keletkezett nem csak a családjában, hanem a szakmai és a tudományos életben egyaránt. Emlékét és szellemi örökségét az intézmény nagy odaadással őrzi meg, és tisztelettel adja tovább a jövő nemzedékeinek.
Sziklai professzort a Klinikai Központ és az Általános Orvostudományi Kar saját halottjának tekinti.