Gasztroenterológiai Klinika - Blokkgyakorlat

A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán (DE ÁOK) a klinikai tárgyak gyakorlati ismereteinek hatékonyabb elsajátítása érdekében még korábban bevezetésre került a blokkgyakorlati rendszer. IV és V. évfolyamon kötelező Belgyógyászat Blokkgyakorlat letöltésére a medikusok választhatják a DE ÁOK Belgyógyászati Intézet Gastroenterológiai Tanszékét is. Az alábbiakban pár hasznos információt szeretnénk megosztani a gyakorlattal kapcsolatosan.

 

Hallgatói vélemények

“Nagyon tetszett az osztályon töltött hét, felelősségteljes feladatokat kaptunk, én személy szerint sokat tanultam, kipróbálhattam magam az adódó beavatkozásokban is, a tutorom segítségével.


„Az osztályos hétnek azok a részei, amikor mi magunk próbálhattunk ki pl. ascites szúrást, nasogastricus szonda levezetést, vérvételt, vércsoport meghatározást. A szakrendelések és a laborok is jól teltek, így egy-egy napot hasznosan el lehetett tölteni ezeken a helyeken.”


„Az orvosok foglalkoztak velünk, az ügyelet is érdekes volt, most először maradtam szívesen a gyakorlaton 14 óráig.”


„Szakrendelések látogatása, ügyeletben részvétel, szemináriumok. Jó ötlet volt a 2 hét megosztása szakrendelős és osztályos hétre.”


“Pörgős volt, sokat magyaráztak, sokat lehetett tanulni, eddig nem volt lehetőségem ebbe bele látni. Jó volt, hogy bevoltunk osztva és nem tömörödtünk oda sokan.”


„A szakrendeléseken, laborokban, ügyeletben való részvételt nagyon hasznosnak találtam. Sok új gyakorlati ismeretre tettem szert és szinte elrepültek a napok. Nagyon jó ötletnek találtam a gyakorlati naplóban az indikáció, diagnózis és terápiás javaslat vezetését, ez folyamatos párbeszédet biztosított az orvosokkal, akik nagyon segítőkészek voltak és mindig szívesen válaszoltak.”


„Nagyon jó volt, hogy bevontak minket a napi feladatokba, több máshol töltött gyakorlat során azt mondták, hogy nem érnek rá, és csak a falat támasztottuk egész nap, de itt ilyen sose volt. Máshol hozzá se nyúlhattunk a lázlaphoz, itt viszont ügyeletben átbeszéltük a rezidenssel mit hova kell írni a lázlapon és a rajta szereplő gyógyszereket is megbeszéltünk. Ezenkívül tetszett még az esettanulmány írása, különösen az, hogy átnézte egy orvos, és segített benne mit lehet még alakítani, és az eset kapcsán átbeszéltük az adott betegséget. Itt szeretném megemlíteni, hogy az összes rezidens és szakorvos, akihez a beosztásom révén tartoztam az osztályon nagyon segítőkész és kedves volt, lehetett tőlük kérdezni és tanulni. Az is jó volt, hogy különböző helyekre voltunk beosztva az ambulancián, így nem csak ugyanazokat a vizsgálatokat láttuk minden nap, ezáltal szélesebb betekintést nyerve a gasztroenterológia gyakorlati részébe is. Szeretném még megemlíteni és megköszönni, hogy az asszisztensek a gastroscopos, colonoscopos és ERCP laborokban nagyon kedvesek és segítőkészek voltak minden ott töltött napomon.”


„Nagyon hasznos volt az ügyelet, nagyon sokat lehetett tanulni. Az osztályos munka során külön jó volt az esettanulmány feladat, mert így valóban végig tudtunk követni egy beteget a felvételtől kezdve az elbocsátásig, megismerhettük a dokumentációs rendszer kezelését. Szintén hasznos volt a reggeli megbeszélésen való részvétel, ahol nekünk kellett egy beteget referálni az ügyeletből. Kifejezetten tetszett, hogy azorvosok, és ápolók mint kollégákat kezeltek bennünket, és nem hallgatóként, mindenki nagyon kedves, készséges és segítőkész volt.”


„Az esettanulmány megírása hasznos volt, jó szemléletet és visszajelzést adott, az ügyeletekbe se látunk bele még nagyon hallgató korban, ott kifejezetten sokat tudtunk tanulni az idő függvényében, illetve a cikk értelmezés is egy olyan tevékenység, amit jó már hallgató korban elkezdeni elsajátítani. Nagyszerű volt tapasztalni, hogy egy Klinika ennyire a szívén viseli a hallgatók oktatását, páratlan tanítás a campuson jelenleg. Köszönjük!”


„Az esettanulmány nagyon hasznos volt, hogy végre nem csak kívülről láttuk, hogy kellene csinálni egy kórrajzot, hanem mi is megcsináltunk egyet. Én személy szerint kaptam hozzá segítséget, mind az osztályos orvostól, mint az orvosi team-től, mind a nővérektől, ami szintén nagyon szimpatikus volt.”


„Nagyon tetszett a beosztás, hogy az osztályon is tölthettünk időt, illetve minden másba is nyerhettünk egy kis betekintést. Pont ez az, amiért a blokkgyakorlatok hasznosak. Segít belelátni az adott szakmába és ezt itt nagyon jól kivitelezték.”


„Végre nem falat támasztottam.”

Legutóbb frissítve: 2023. 02. 07. 15:43