Koronavírus járvány idején érvényes eljárási rend - A épület

Változások a betegellátásban – Belgyógyászati Klinika A épület

 

A COVID-19 járvány helyzet kedvező alakulásának köszönhetően a DEKK Belgyógyászati Klinika A épületében ismét lehetőségünk van a betegek fogadására, beleértve a nem sürgős eseteket is.

Ugyanakkor a betegek és az egészségügyi dolgozók biztonsága érdekében a járóbeteg-ellátásban az alábbi szabályokat kérjük betartani:

  1. Azokat a betegeket, akiknek a vizsgálata a járványhelyzet miatt korábban elmaradt, orvosaink igyekeznek telefonon elérni, hogy állapotukról informálódjanak, valamint, hogy az ambuláns vizsgálat időpontját egyeztessék.

Személyes megjelenés csak előzetes telefonos konzultáció, előjegyzés alapján lehetséges.

Az előjegyzés elérhetőségei:

2. Kérjük, hogy egyeztetett időpont nélkül NE induljanak el, még akkor sem, ha korábban, március 16-a előtt konkrét időpontot kaptak.

3. A járványügyi helyzet előtt kapott szakrendelési időpontok nem érvényesek, új időpont kérése szükséges.

4. Új betegek számára a szakrendelés beutaló köteles. Ha a panaszok és a felmerülő diagnózis alapján a klinikai szakrendelésen szükséges személyes vizsgálat, akkor a beteg időpontot kap. Amennyiben területi ellátás kompetenciájába tartozik, akkor annak megfelelően adunk javaslatot (a területileg illetékes szakrendelésre irányítjuk a beteget).

5. Sürgős állapotú beteg esetében a sürgősség alátámasztása az e-mailben eljuttatott orvosi beutaló vagy telefonon orvos-orvos konzultáció alapján történik.

6. A szakambulanciákra pontos időpontra adunk előjegyzést (óra, perc) és ennek megfelelően engedjük a betegeket a váróterembe. A felesleges várakozás és a szakrendelők előtti zsúfoltság elkerülése érdekében kérjük az időpontok pontos betartását.

7. Kérjük Kedves Betegeinket, hogy a megadott időpont előtt kb. 10-15 perccel korábban érkezzenek, mivel érkezéskor a betegfelvételi pultnál regisztráció, lázmérés és egy kérdőív kitöltése szükséges (elsősorban lázas állapotra, esetleges fertőző kontaktusra vonatkozóan). A megadott időpont után érkező betegeket sajnos nem tudjuk fogadni, részükre új időpontot adunk.

8.  A betegfelvételi pultnál ablakonként egyszerre max. 2-2 fő tartózkodhat (1,5-2 méter távolság megtartásával), a többieknek addig az épületen kívül kell várakozniuk.

9. Az épületbe kizárólag szájmaszk viselésével lehet belépni. A hozzátartozóknak (indokolt esetet leszámítva) a klinikán kívül kell maradniuk. A váróteremben kérjük, egymástól biztonságos – lehetőleg 2, de legalább 1,5 méter – távolságra foglaljanak helyet. A védőmaszk viselése és a személyi kézfertőtlenítő alkalmazása kötelező.

10. Szakrendeléseinken rendelkezésre állási időt határoztunk meg, amikor a betegek közvetlenül a szakrendelőt tudják hívni és közvetlenül tudnak beszélni a kezelőorvossal a 06-52-411-717 automatán keresztül a megadott mellékszámokon.

 Név
Rendelkezésre állási idő
Telefon mellék
Dr. Balogh Zoltán
hétfői napokon 11 és 12 óra között
55743
Dr. Berta Eszter
szerdai napokon 09 és 10 óra között
56814
Dr. Boda Judit/
keddi napokon 09 és 10 óra között
55743
Dr. Hircsu Ildikó
Dr. Bodor Miklós
hétfői napokon 11 és 12 óra között
56825
Dr. Erdei Annamária
csütörtöki napokon 13 és 14 óra között
55197
Dr. Fülöp Péter
csütörtöki napokon 9 és 10 óra között
56825
Dr. Gaál Krisztina
pénteki napokon 10 és 11 óra között
54697
Dr. Gazdag Annamária
szerdai napokon 13 és 14 óra között
55197
Dr. Harangi Mariann
szerdai napokon 9 és 10 óra között
55743
Dr. Katona Éva
keddi napokon 10 és 11 óra között
56825
Dr. Káplár Miklós
csütörtöki napokon 12 és 13 óra között
54697
Dr. Kéri Judit
hétfő-csütörtök-péntek
56814
szerda (14 órától)
(szerda: 56825)
Dr. Lengyel Szabolcs
szerdai napokon 10 és 11 óra között
55641
Dr. Markóth Csilla
keddi napokon 10 és 11 óra között
55197
Dr. Nagy Endre
hétfői napokon 10 és 11 óra között
55197
Dr. Sira Lívia
keddi napokon 13:45 és 14:30 óra között
54697
Dr. Somodi Sándor
keddi napokon 13 és 14 óra között
56814
Dr. Sztanek Ferenc
szerdai napokon 10 és 11 óra között
55742
Dr. Tizedes Franciska
hétfői napokon 11 és 12 óra között
54697
AMBULANCIA
hétfő-péntek 08 és 14 óra között
54440
GASTROENTEROLÓGIA
(Dr. Várvölgyi Csaba, Dr. Bubán Tamás
hétfő-péntek 08 és 14 óra között
55410
MŰVESE ÁLLOMÁS
hétfő-péntekig 08 és 15 óra között
55060

Türelmüket és segítőkész együttműködésüket köszönjük!

Legutóbb frissítve: 2021. 09. 29. 13:23