Röntgenvizsgálatok | KLINIKAI KÖZPONT

A radiológiai vizsgálatok alatt régen - szinte teljes mértékben - a röntgenfelvételek készítését és az ún. átvilágítást értettük. Ma ezeket hagyományos röntgenvizsgálatoknak hívjuk, hiszen számos, egyéb azóta kifejlesztett képalkotó diagnosztikai eljárást is alkalmazunk. Mindennek alapja az, hogy a röntgensugár az emberi testen (ill. bármilyen élő vagy élettelen anyagon) áthaladva részben elnyelődik. A testen átjutott "megmaradó" sugár arra alkalmas filmen vagy érzékelő eszközön kémiai, egyéb reakciók révén egy árnyékképet hoz létre (vagy elektromos jeleket kelt). Ennek kontrasztja, azaz, hogy milyen részletek különülnek el, elsődlegesen magától a vizsgált testtől függ, annak vastagságától, anyagának minőségétől (sűrűség, kémiai szerkezet). Befolyásolja továbbá az alkalmazott sugár keménysége (energiája), amit a vizsgálóberendezésen a felvételt készítő röntgenasszisztens állíthat be. A vizsgált testrészről így egy szummációs (összegzett) kép keletkezik. Szummációnak azért nevezzük, mert a sugár útjába eső valamennyi szerv, szövet képe megjelenik a filmen. Egy mellkasi felvétel esetében azonban már gondot jelenthet, hogy a főként levegőt tartalmazó, így "átlátszó" tüdőre a szív és a mediastinumban (a két tüdő közti rész a mellkasban, mely tartalmazza a nyelőcsövet, a légcsövet, a szívből jövő és oda befutó nagy ereket, nyirokcsomókat stb.) lévő több lágy rész, a bordák is rávetülnek. Ezt a zavaró hatást különböző irányból készült felvételekkel lehet csökkenteni. Másik lehetőség az úgynevezett rétegfelvételek készítése, ezeket azonban a CT és az MRI birtokában már csak korlátozottan használjuk. Minden nehézséget és a modern berendezések meglétét tekintve is a hagyományos röntgenvizsgálatoknak fontos szerepe van a jelenlegi diagnosztikában és a belátható jövőben is. Alkalmazási körük azonban beszűkült, hiszen sok betegségre a röntgenfelvételen látott következményes elváltozásokból (például térfoglaló hatás) vagy a látható meszesedésből következtethettünk, vagyis indirekt jelekből. Ezek döntő többsége ma már direkt módon kimutatható, pontos kiterjedésük is megadható. Például az agyi daganatok gyanúja esetén CT vagy MRI készül, a hagyományos röntgenvizsgálat feleslegessé vált. Megmaradt azonban sok kórkép, melyek vizsgálatára elsősorban vagy első lépésben klasszikus röntgenfelvétel szükséges. Például végtagi csontsérülések esetén legtöbbször elegendő a két irányból készült felvétel. A gerinc bizonyos betegségeiben is gyors és informatív. A mellkasi (főként tüdő) betegségeknek is alapvető első képalkotó vizsgálata.