Bemutatkozás - Infektológiai Klinika

A fertőzőbeteg-ellátás története hosszú évszázadokra nyúlik vissza Debrecenben. Az 1800-as évek végén a mai kórház területén működött a Ragály-kórház. A modern infektológia története 1957-ben, a Bem-téri épületben folytatódott, Dr. Münich Ferenc vezetésével gyermek és felnőtt fertőző betegek ellátása folyt a falak közt, 1987-ben Dr. Dalmi Lajos vette át az osztály vezetését, aki 2000-ben a korábbi 75 ágyas osztályról a Bartók úti telephelyre, az ország legmodernebb, 50 ágyas infektológia épületébe költöztette át az osztályt. 2006-tól a Klinikai Farmakológiai Infektológiai és Allergológia Intézet kereteiben folytatódott töretlenül a debreceni fertőzőbeteg ellátás, Dr. Várkonyi István vezetése alatt. A fertőzőbeteg ellátáson belül speciális határterületek is működnek az Intézetben, ilyen többek között a fertőző májbetegek megyei hepatológiai központja és a megyei védőoltási tanácsadás. 2014-ben pedig országos HIV Decentrum kezdte meg nálunk működését.

Intézetünk - a László kórház után az itt dolgozók létszámát tekintve - az ország második legnagyobb infektológiai betegellátó intézete, a legmagasabb 3. progresszivitási szintű ellátást biztosítja Debrecen, a megye és a szomszédos megyék kijelölt lakosai vonatkozásában.

Jelenleg a szervezeti egységben 118 orvos és szakdolgozó tevékenykedik, 2014-ben a Csecsemő -és Gyermekgyógyászati Osztály, a Gyermek Járóbeteg Részleg, a Városi Tüdőgondozó Allergológiai Részlege és a városi Bőr- és Nemibeteg Gondozó is az Intézetbe olvadt. 2015. november 1-től a Debreceni Egyetem korábbi Infektológiai és Gyermekimmunológiai Klinikájának tevékenységét és közreműködői szerződés keretében annak működtetését - az oktatás, kutatás és gyógyító-megelőző ellátás tekintetében - Intézetünk vette át.

  • Az intézethez tartozó szervezeti egységek
    • Klinikai Farmakológia
    • Felnőtt Infektológia
    • Gyermek Infektológia
    • Infekciókontroll szolgálat
    • Központi Sterilizáló
    • Gyermekgyógyászati Járóbeteg Részleg
    • Bérlői konstrukcióban működik az intézet épületében a ClinTrial Audit Kft.
  • Ágyszám: 52
    • aktív: 40
    • klinikai farmakológia: 12
  • Kórtermeink egy- illetve kétágyasak, zsilippel, vizesblokkal, orvosi gázzal ellátottak.
  • Intézetvezető főorvos
    • Dr. Várkonyi István PhD
Legutóbb frissítve: 2022. 01. 13. 10:57