Bemutatkozás - Neurológiai Klinika

1. Történet 
A debreceni Elmegyógyászati Klinika, majd az Ideg- és Elmekórtani Klinika első vezetője Benedek László volt, akit többek között Sántha Kálmán, Juhász Pál, Rusz Sándor, Molnár László, majd Csiba László követett. Az agyi érbetegségek jelentőségét felismerve, az országban elsőként klinikánkon alakult Cerebrovascularis Osztály és Neuroszonológiai Laboratórium. 1992-ben az Ideg- és Elmeklinika két független tanszékké alakult: létrejött a Neurológiai Klinika és a Pszichiátriai Tanszék. A Neurológiai Klinika az Auguszta programnak köszönhetően 2007 nyarán a teljesen felújított Auguszta épületbe költözött. Csiba László Professzortól 2017 májusában a Neurológiai Klinika vezetését Oláh László vette át.

2. Feladatok, szakterületek
A Klinika elsősorban Debrecen lakosságának (kb. 205 000 fő) neurológiai ellátását végzi, de egész Észak-Kelet-Magyarország területéről (kb. 3 millió fő) fogadja a speciális szakellátást igénylő betegeket. Klinikánk gondoskodik továbbá Debrecen 90 km-es körzetében az akut stroke betegek sürgősségi ellátásáról. 

3. Ellátási formák, szolgáltatások

Járóbetegeinket általános neurológiai ambulanciánkon, illetve az alábbi specializált szakrendeléseinken látjuk el:

  • alvászavar
  • cerebrovaszkuláris/stroke (agyi érbetegségek)
  • epilepszia
  • fejfájás
  • demencia
  • neuro-immunológiai kórképek
  • neuromuszkuláris betegségek
  • Parkinson- és extrapiramidális szakrendelés
  • neuropatológia
  • fizioterápia
  • logopédia

Klinikánkon lehetőség van továbbá az alábbi, komplex műszeres vizsgálatok elvégzésére:

  • nyaki és agyi erek Doppler vizsgálata,
  • műszeres alvásvizsgálat,
  • ideg- illetve izom funkcionális vizsgálata,
  • kiváltott válasz-vizsgálatok,
  • EEG-vizsgálat.

4. Betegellátással kapcsolatos adatok
A klinikának 66 ágy áll rendelkezésére a fekvőbeteg-szakellátás biztosításához. Ebből 20 ágy található az általános osztályon, 35 a stroke osztályon és 11 az intenzív osztályon.

5. Eszközök, fejlesztések
A klinika 2007 nyarán a Kardiovaszkuláris és Onkológiai Komplex Regionális Egészségcentrum modellnek – az Auguszta-programnak – köszönhetően felújított korszerű épületbe költözött. Ennek eredményeként a Neurológia Klinika bekapcsolódhatott az észak-alföldi és az észak-magyarországi régió teljes körű progresszív betegellátási igényének kielégítésébe a cerebrovascularis megbetegedések területén.

 

Dr. Oláh László
klinikaigazgató, egyetemi tanár

Legutóbb frissítve: 2022. 01. 26. 12:55