Bemutatkozás - Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Klinika

A Rehabilitációs Klinika bemutatkozása

 

A Debreceni Egyetem, Klinikai Központ Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Klinikája (röviden Rehabilitációs Klinika) 2006-ban jött létre kezdetben mint osztály és tanszék, majd 2018-tól névileg is klinikaként végzi tevékenységét. Az intézmény alapvető átalakuláson ment keresztül az egyetemi integráció során, ennek eredményeként a Nagyerdei Campus területéről a Kenézy Gyula Campusba költözött, ahol az ott működő osztály megszűnésével egy egységes 110 ágyas fekvő és 18 ágyas nappali ellátó Rehabilitációs Klinika jött létre 2021-ben. A megváltozott igényekhez igazodva sikerült módosítani az egyes profilok ágyszám arányát. Jelenleg a legmagasabb, kiemelt progresszivitású, szakorvos képzésre akkreditált ágyainkon az agysérült és a traumás betegeket rehabilitációja zajlik, illetve általános osztályunkon magas színtű ellátást nyújtunk a krónikus neurológiai, végtagamputált, mozgásszervi és ortopédiai műtött betegek számára is. A fekvő ellátáson túl két telephelyen biztosítunk nem szakorvosi (fizioterápia) szolgáltatást (Bethlen utca és Bartók Béla út).

KLINIKAI TEVÉKENYSÉG

1. Éves betegforgalmi adatok: Átlagban 1000 fekvő, 3000 ambuláns szakorvosi, 60000 nem szakorvosi (fizioterápia, gyógytorna), 700 logopédia, 200 nappali ellátási esetet lát el a klinika.

2. Speciális beavatkozások végzése (Spaszticitás Centrum):

  • Ultrahang vezérelt botulinum toxin (botox) kezelés spasztikus betegeknél, Regionális spaszticitás terápiás és oktatási központ.
  • Intratekális ballon pumpa spasztikus betegeknél – töltés, dózis titrálás, monitorozás.
  • Diszfágia (nyelési zavar) terápia.
  • Robot asszisztált, illetve Számítógép vezérelt interaktív Terápiás Központ 2023-tól (alsó és felső végtagi funkciók és járás fejlesztés (részben a Debreceni Egyetem NKFI alapból finanszírozott).

3. Klinikai tevékenység összefoglalása

Az integrációt követően jelentősen változott az ágyszám, valamint a klinika ellátási profilja. Jelenleg 110 fekvő rehabilitációs ágy és 18 nappali ellátó hely képezi az ellátás alapját:

Fő fekvő profilok 2021. július 1-től:

  • Elsőbbségi/akut-posztakut rehabilitáció biztosítása zömében stroke-ot és egyéb eredetű súlyos agykárosodást, vagy egyéb súlyos neurológiai állapotot követően felnőttek számára; (III. progresszivitási, kiemelten finanszírozott tevékenység, regionális centrum) 38 ágy
  • Politraumatizáltak speciális rehabilitációs ellátása (III. progresszivitási, kiemelten finanszírozott tevékenység, regionális centrum) 15 ágy
  • Rehabilitációs alaptevékenység döntően programozható formában degeneratív ízületi betegség, monotraumatizált, szisztémás autóimmun betegségekkel, valamint egyéb mozgásszervi problémákkal, illetve állapotokkal összefüggő rehabilitációs szükségletek (amputáltak, ortopédiai, rendellenességekkel élők stb.) kielégítése. (II. progresszivitási szint) 57 ágy
  • Térítéses betegellátás: külföldi állampolgárok részére teljeskörű komplex rehabilitációs program megtervezése és kivitelezése, egyedi igényeknek megfelelően.

Jelenleg 95-100%-os ágykihasználtsággal működik a klinika fekvő részlege a Kenézy Campus területén, míg a járóbeteg forgalom a teljes éves keret havi bontott arányában 95%-os. A Klinika a hét minden napjában biztosít járóbeteg ellátást, melyhez elektronikus időpont foglalási rendszer áll rendelkezésre.  A fizioterápiás járóbeteg ellátásunk két telephelyen zajlik (Bartók Béla út és Bethlen utca), az átlagos várólista hossza 3-4 hét. A betegeket felújított, klimatizált szakrendelőben tudjuk fogadni, ahol a segédeszközök kipróbálására is kellő hely biztosított. A nem szakorvosi (fizioterápia, egyéni gyógytorna) betegelőjegyzések tekintetében 2023-ban új, korszerű informatikai rendszer került bevezetésre.

Klinikánk a Debreceni Egyetem kuratóriumának támogatása mellett a szolgáltató egységek klimatizációját, a kórtermek egy részének árnyékolását, oktatói egységének a felújítását tudta elvégezni.

Elérhetőségeink:

Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kenézy Gyula Campus 
Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Klinika

Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar 
Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Tanszék

Cím: 4031 Debrecen, Bartók Béla út 2-26.

Közvetlen telefon: + 36 52 255 942

Betegelőjegyzés, ambulancia mobilszáma: +36 30 143 9236

(A megadott telefonszám 8:00 - 15:00 óra között elérhető!)

Betegelőjegyzéssel kapcsolatos információs email: rehabilitacio@med.unideb.hu

Központi (titkársági) email cím:  orfmt@med.unideb.hu

Honlap: http://rehabilitacio.unideb.hu

Dr. Jenei Zoltán

 Dr. Jenei Zoltán 
klinikaigazgató

Legutóbb frissítve: 2024. 11. 18. 08:57