A gasztroenterológia rövid története a Debreceni Egyetemen
1958-ban Jávor Tibor indította el a debreceni II. Belklinikán a klinikai szakrendelések rendszerét, ezen belül pedig vezette a gasztroenterológiai szakellátást. Ekkor indult a felső endoszkópia, amit a Schindler féle szemiflexibilis eszközzel végeztek. 1966-ban az országban elsőként sikerült egy amerikai Hirschowitz-féle fiberoptikus endoszkópot beszerezni.
Már a 6o-as évek elején élénk kísérletes gastroenterológiai tevékenység is folyt, főként a fekélykutatás. ill. a bontakozó klinikofarmakológia terén, amiben Mózsik Gyula jeleskedett.
A debreceni hepatológia is a II. Belklinikán kezdődött, az országban elsők között, 1965-ben kezdte el a percutan májbiopsia végzését Dán Sándor, kísérletes májkutatás folyt a Belklinika és Gyógyszertani Intézet együttműködésében: Gergely Judith és Kulcsár András a gyógyszeres májkárosodás témájával foglalkoztak. 1968-73-ig a II. Belklinikát a hepatológiai érdeklődésű Dán Sándor vezette, később Prekopa Álmos és Dalmi Lajos csatlakoztak a hepatológiai munkacsoporthoz és a hepatológia megerősödött.
A III. sz. Belklinika kialakítása során az eszközös gasztroenterológia legtapasztaltabb művelői (Dobi Sándor, Győrffy Árpád, Antal Lajos) szétszóródtak a három belklinikán.
Sajnálatos módon a DOTE-n a belgyógyászat ezen alapvető ágának 1973 után már sehol sem volt egyetemi tanári szintű képviselete, ami egyértelműen nyomot hagyott a következő két évtized visszafogott fejlődésében, bár decentrumként a II. Belklinika szerepelt.
Győrffy Árpád kiemelkedő színvonalú endoszkópos labor vezetett és későbbiekben (1983-tól) megszervezte az endoscopos készenléti szolgálatot.1975-ben íródott Győrffy Árpád első, majd 1977-ben a kétkötetes integrált gastroenterologia jegyzete, ami számos tekintetben máig használható, igen didaktikus oktatási anyag volt.
Úgyszintén az ő nevéhez fűződtek a gyomor-lymphomával kapcsolatos első hazai felismerések, amelyek az európai irodalmat hosszú évekkel megelőzték és csak az idegen nyelvű publikáció hiánya az oka, hogy ma ezen a téren nem ő az egyik alapvetően idézett szerző.
Fellendülés a 90-es évektől
Az egyetemi gasztroenterológia igazi fellendülése 1994-ben kezdődött, amikor is Udvardy Miklós professzor vette át a II. Belklinika irányítását, aki felismerve a kor égető követelményeit, széleskörű támogatást nyújtott a klinikai gasztroenterológia és hepatológia megerősödéséhez. 1996-ban létrejött a klinikán az országos elismertségű, referenciacentrumként elfogadott tápcsatornai vérzőbeteg részleg, mely 2011-ig működött. 2001 nyarán a Debreceni Egyetem vezetése, országosan is úttörő módon, az egyetemi belgyógyászat keretein belül, nem önálló Gasztroenterológiai Tanszéket hozott létre, Altorjay István vezetésével, aki 20 évig (2021 nyaráig) vezette azt.
Ebben az időszakban indult meg többek között az epeúti endoszkópia, az endoszkópos ultrahang vizsgálatok bevezetése az országban második központként, a tápcsatornai öntáguló fémstentek kiterjedt alkalmazása az onkológiai palliációban, a 24 órás nyelőcső pH mérés és a manometria bevezetése. Elsők között kezdődött a kapszula endoszkópia és a kettős ballon enteroszkópia végzése. Megkapta a gyulladásos bélbetegek biológiai kezelési centrum jogát és ez jelenleg is az ország három legnagyobb forgalmú centruma között van. Az akut és a krónikus májbetegségek ellátásában pedig az ország legnagyobb betegforgalmú centrumává nőtt, elindult a májátültetések nagyobb számú előkészítése, illetve egy korszerű májelasztográf is beszerzésre került. A debreceni Gasztroenterológiai Tanszék fokozatosan az ország egyik vezető, elismert központjává vált, lényegében a gasztroenterológia-hepatológia minden klinikai területén, és elindult a nemzetközi szintű kapcsolatok kiépítése is. A magyar hepatológia európai térnyerését bizonyítja, hogy két európai referenciacentrum akkreditációval is rendelkezik (EF-CLIF, Krónikus Májelégtelenség Centrum, 2016 és ERN-RARE LIVER, Európai Referencia Hálózatok, Ritka Májbetegségek Centruma, 2019). Végül pedig itt indult az ország első önálló gasztroenterológiai szakfolyóirata is, a Central European Journal of Gastroenterology and Hepatology 2015-ben.
Az országban elsőként, 1995-ben a debreceni Radiológiai Klinikán helyezett be Péter Mózes transjugularis portosystemás shunt-ot (TIPS), ami jól illeszkedik a portális hypertensio okozta tápcsatornai vérzések legkorszerűbb ellátási rendszerébe. Úgyszintén Péter Mózes vezette be az országban elsőként a májmetasztázisok kezelésére a radiofrekvenciás thermoablatiót 1997-ben. Ez a módszer az egyre gyakran alkalmazott chemoembolisatióval és a percutan behatolásból kivitelezett palliativ májkapui stentek behelyezésével együtt hatékony részévé vált az utóbbi években a Debreceni Egyetemen szintén fellendülő onkológiai – ezen belül is különösen a tápcsatornai onkológiai – tevékenységnek.
Önálló Gasztroenterológiai Klinika
A gasztroenterológia történetében mérföldkőnek számít, hogy 2021. november 15-én Magyarországon elsőként a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában jött létre önálló szervezeti egységként Gasztroenterológiai Klinika, melyet Papp Mária gasztroenterológus, belgyógyász professzor vezet.
Az intézményt 2022. január 27-én adták át ünnepélyesen.
![]() |
![]() |
||
Nagy méretben történő megtekintéshez kattintson a képre! |
Az eseményen beszédet mondott Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Szilvássy Zoltán rektor, Szabó Zoltán, a DE Klinikai Központ elnöke és Papp Mária klinikaigazgató, továbbá az átadóünnepséget megtisztelte jelenlétével Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató is.
Az új klinika egész Hajdú-Bihar megye gasztroenterológiai fekvőbeteg ellátását kiszolgálja, illetve a III. progresszivitási szinten az Észak-Alföldi Régió centrumaként működik. Az önálló Gasztroenterológiai Klinika megalapítása jelzi a Debreceni Egyetem és a Klinikai Központ vezetőségének a gasztroenterológiai szakma iránti elkötelezettségét, a betegek iránti felelősségét és a 21. századi betegellátás igényeinek feltétlen támogatását.
- A klinika megalapításáról az Egészségközpont Magazin 2021. őszi-téli számában is olvashat (6.oldal)
- Sajtómegjelenések a klinika ünnepélyes átadásáról.
- Nézze meg a képgalériát is
- Fibroscan Expert 630 érkezett a Gasztroenterológiai Klinikára
- Az európai hepatológia elismert betegellátó, oktató és kutató centruma, Egészségközpont magazin 2023. tavasz/nyár
Kolangioszkópia, mint új epeúti vizsgálati módszer a Gasztroenterológiai Klinikán
Prof. Dr. Altorjay István és Dr. Bodnár Zoltán Főorvos közreműködésével 2023 őszén elindult a kolangioszkópia, mint új epeúti vizsgálati módszer a Gasztroenterológiai Klinikán. Eddigi összesen 24 vizsgálat történt a klinika Kenézy Gyula Campus Endoszkópos Laborjában.
A kolangioszkópia bevezetése fontos előrelépést jelent mind jóindulatú, mind pedig a rosszindulatú epeúti betegségek diagnosztikájában és kezelésében. Bizonyos epeúti betegségek ugyanis klasszikus endoszkópos módszerekkel nem elérhetőek, illetve nem kezelhetőek. A kolangioszkópia bevezetésével a másképpen nehezen tisztázható epeúti szűkületek, térfoglalások pontosabb kórismézése és mitavételezése vált lehetővé. Az eljárás segítségével korai stádiumban felismert epeútidaganatok pedig a betegség gyógyíthatóságának esélyét jelentősen javítja. Ehhez a területhez illeszkedik a klinika egyik fő érdeklődési profiljához tartozó krónikus, progressziv epeúti szklerózisban szenvedő, ún. primer szklerotizáló kolangitiszes betegek (PSC) esetében a folyamat minél koraibb és minél pontosabb felderítése, másrészt az elérhető szűkületek tágításával, illetve az apró bilirubin kövek eltávolításával a betegség előrehaladásának, a gyakran szükségessé váló májátültetésnek a hatékony késleltetése. Másik fő alkalmazási területe, hogy lehetőséget nyújt a nem sebészi módszerekkel eddig még nem kezelhető és eltávolítható nagyobb, többszörös epeúti kövek endoszkópos összezúzására, eltávolítására.
Új gasztroenterológiai klinikai részleg nyílt a Kenézy Gyula Campuson
2025 márciusában megkezdte működését a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gasztroenterológiai Klinika új, húszágyas fekvőbeteg részlege a Kenézy Gyula Campuson. Az osztályon elsősorban a hasnyálmirigy- és az epeúti megbetegedésben szenvedőket látják el. A speciális részleg kialakítása a korábbinál is magasabb szintű betegellátást tesz lehetővé.
A Gasztroenterológiai Klinika szakmai profilja a felnőtt gasztroenterológia teljes spektrumát felöleli, feladata a tápcsatorna, a hasnyálmirigy és az epeutak, valamint a máj megbetegedéseiben szenvedő betegek ellátása. A klinika új, húszágyas Pankreatobiliáris és Operatív Gasztroenterológiai Részlege a Kenézy Gyula Campus központi épületének ötödik emeletén kezdte meg működését. A részlegen egy négyágyas szakmaspecifikus őrzőt is kialakítottak. A heveny hasnyálmirigy-gyulladás miatt évente mintegy háromszáz beteget ellátó klinika ezeket a pácienseket mostantól az új részlegen fogadja. Az új egység megalakulása lehetővé teszi, hogy a betegségek kezelése során új endoszkópos intervenciós eljárások is bevezetésre kerülhessenek. Az akut hasnyálmirigy-gyulladás mellett a különféle epeúti megbetegedéssel klinikánkhoz fordulók többsége is itt kap ellátást, amennyiben úgynevezett endoszkópos retrográd kolangiopankreatográfia (ERCP) beavatkozás is szükségessé válik.
A fekvőbeteg részleg munkájához kapcsolódóan egy új szakmaspecifikus ambulancia, az úgynevezett Hasnyálmirigy Betegségek Ambulancia is hamarosan megkezdi működését. A szakrendelésen a hasnyálmirigy-gyulladáson átesett betegek követését végzik. Az ellenőrző vizsgálatokra azért van szükség, mivel fennmarad a kockázata annak, hogy cukorbetegség, szepszis, szív- és érrendszeri problémák, tumoros elváltozások alakulnak ki, amelyek gondos orvosi kontroll mellett megelőzhetők, időben kezelhetők.
A Gasztroenterológiai Klinika Kenézy Gyula Campuson működő Endoszkópos Laboratóriumában is jelentős fejlesztések zajlanak. Mostantól az endoszkópos ultrahangos (EUS) vizsgálatok is itt kapnak helyet.
forrás: www.unideb.hu
teljes cikk:https://hirek.unideb.hu/node/24182